tavaszodunk?

A minap megint elkapott az ihlet, és lázasan hozzáfogtam, hogy megtervezzem leendő rituális öltözékemet, az Árnyak Könyvének szánt mohazöld, arannyal hímzett kötést, a régóta tervezgetett tetoválást, et cetera. Még a Nagy Arkánum egyes lapjai kapcsán is vérmes szándékaim voltak: némely ütőkártyák ugyanis arra inspiráltak, hogy ragadjak ceruzát és rajzoljam meg őket a saját ízlésem szerint.

Nem is lehetnék ennél elbizakodottabb, mi? Mindössze három hét óta barátkozom a Tarot-val, de máris Nagymesternőnek képzelem magam, aki kisujjból újrakonfigurálja az egész paklit. Na jó, ennél talán némivel konszolidáltabb a helyzet. Vegyük úgy, hogy a lapok kapcsán felmerülő személyes asszociációimat, érzéseimet, benyomásaimat szerettem volna - írásbeli lejegyzetelés helyett - grafikus formába önteni. Nem mintha valójában egyszer is kézbevettem volna valamelyik kártyát, vagy meditáltam volna vele. De már úgy szeretnék!!! Mióta a jövendöléssel kapcsolatos ismeretekkel bajlódok (ékesen igazolván Papust, aki szerint a jóslás a női olvasóknak való, lévén hogy azok túl ostobák a Tarot spirituális misztériumainak megértéséhez:)), s mindinkább rádöbbenek, milyen felelősségteljes, bonyolult és érzékeny művelet is az, kezdem megbecsülni a kártyák fölötti inspiratív elmélkedést. A Tarot nem játékszer; s nem is annyira tárgyi eszköz, mint inkább önálló személyiség; akihez éppannyi tisztelettudással, mértéktartással és előzékenységgel kell közeledni, mint akármelyik hús-vér embertársunkhoz:). A pakli kiismeréséhez és megértéséhez (ha ez egyáltalán lehetséges), a kártyák és a "gazdájuk" közti élő kapcsolat kialakításához nagy szükség van a meditációra. S hát az egyes ábrázolások gazdag szimbolikája a közös tudattalanig, az emberi intellektus születéséig, fajunk öntudatra ébredésének hajnaláig -vagy akár az univerzum alapjaihoz- vezethetik vissza a keresőt. Habár engem továbbra sem motivál, hogy elsajátítsam a Kabbala világnézetét, az egyes lapok által megtestesített eszmények, fogalmak, életszakaszok, lélekút-állomások számomra is sokatmondóak lehetnek. 

A sok blablabla lényege, hogy egyelőre leteszek az afféle túlhabzó fantazmagóriákról, miszerint megrajzolom a saját paklimat, - maradok a Rider-Waite csomag beszerzésénél. 

Más: ma voltam negyedszerre futni idén! Mámorító ez a tavaszi idő, leszámítva, hogy január van, amikor hónak és mínusznak kéne lenni. Egyik szemem nevet, de a másik könnyezik: miközben fenemód élvezem a napsütést, az olvadt pocsolyákon visszatükröződő felhők látványát, a nedves talaj cuppogását a talpam alatt, a növényvilág bátortalan zöldellését, azon töprengek, vajon milyen árat fizetünk mindezért. Beleélhetjük-e magunkat, hogy a tél már visszavonulóban van, vagy friss reményeinket, akár az első rügyeket, újra derékba töri majd a fagy? S ha kitart az enyhe idő, lehet, hogy áprilisban már kánikulával küszködünk? Még aggasztóbb, hogy e mediterrán tendencia a globális felmelegedés ékes bizonyítéka, kéz a kézben az afféle időjárási anomáliákkal, mint az Ausztráliát sújtó özönvízszerű esőzések. Hiába az én kérészéletű boldogságom, amiért Árnyékom társaságában újra birtokba vehetem a láthatárt - a mögötte álló folyamatokat az egész bolygó megszenvedi. Nem tudom, ennek tükrében merjek-e örülni e korán jött kikeletnek.

Egy dolog mindenesetre biztos: egyetlen könyv sem érhet fel egy felszabadult sétával a természetben. Míg a barnálló szántók közt bóklásztam, a lelkem valósággal kitárult, s átölelte a horizontot. A szívem a duplájára dagadt; úgy éreztem, a friss nedvességet magukba ivó fűszálakkal együtt magam is eltöltekezek valamiféle varázslatos életvízzel. Az érzelmi nélkülözés, a hideg sötétség hosszú időszaka, akár a tél a növényzetet, barnára aszalta, kiszárította a bensőm. De most mintha a sárban reszkető, összepöndörödött pitypanglevelekkel együtt én is új életre kelnék - felvillanyoz, szíven simogat a napsütés, a lágy szél, a mindent átitató, üde nedvesség. Kezdek újra ráébredni, mit jelent a szabadság, mit jelent a harmónia; kezdek emlékezni, milyen anélkül lélegezni, hogy négy fal zárna körül, s éjjel-nappal zümmögne a számítógép. Kezdek emlékezni, mit is jelent Földanya érintése, - s kezdem megérteni, hogy a legnagyobb titkokra épp akkor bukkanhatunk, ha nem keressük őket.

Áldás!

Hulló Eső, 2011-01-13

esti csendélet

Alkonyattáj. A nyugati horizonton húsrózsaszín sáv húzódik, őrizve a láthatár pereme alá süllyedt Nap búcsúmosolyát. Az üvegzöldbe, majd tompa szilvakékbe hajló égen a Hold ezüstös karéja ragyog. Hunyorogva tekint le a mozdulatlan, szálegyenesen felmagasodó kukoricasorokra, a hallgatag dombokon guggoló, pislákoló ablakú házakra, a titokzatos némaságba burkolózó erdőségekre, a fák alatt gyülekező barna félhomályban lopózó éjfiakra, a meleg, poros szántóföldi dűlőre. Rám, ahogy ott állok a világ közepén, s lassan beleolvadok a szürkületbe Minden porcikámat átjárja az este, amely körülvesz: a hűs illatú levegő, a föld lüktetése a talpam alatt, a távoli zajokat magába olvasztó csend, a tájat megülő kékes pára. Az idegvégződéseim valósággal bizseregnek, ahogy rákapcsolódnak Földanya szívverésére, lassú, időtlen tudatára. Fokozatosan elmosódik a határ, amely elválasztja mindazt, ami kívül van, attól, ami belül rejtezik, és én úgy érzem, egy vagyok a learatott gabonával, a kiapadt pocsolyákkal, a kókadó lombú fákkal, a repedezett kalapú csiperkékkel....

... és akkor jön a crossmotoros falubikája, és szétrombolja a spirituális élményt, amiben lebegek.

Lássuk, a fenti kép hogy fest most: a levegőben két méter magasságig por és füst kavarog. Az este lilás színe immár a kipufogógáznak köszönhető, nem a párának. A csend szilánkokra tört, bőgő motorzaj foglalta el a helyét. A fűszeres alkonyi aromákat orrfacsaró benzinbűz nyomja el.

Az idegvégződéseim pedig csupaszon borzonganak, a technikai civilizáció kőolajos kölnijében fuldokolva.

A félreértések elkerülése végett: teljességgel megértem, hogy a crossmotorozás, quadozás, hegyi kerékpározás és a többi természetromboló extrém sport jó szórakozás. Ahogy minden adrenalin-tunningoló tevékenység. De hogy az én lakóhelyem közvetlen környezetének békéjét, tisztaságát és nyugalmát veszélyeztetik , méghozzá mind gyakrabban - azt nem állhatom. Ráadásul ezúttal a srác valóban a lehető legrosszabbkor tromfolt bele az én személyes kis idillembe.

Szóval grrr. :)

Na jó, azért áldás reátok (még a crossmotoros idiótákra is:))

Hulló Eső, 2010-08-16 (u.i.: észrevettem, hogy a blogger félredátumozza a bejegyzéseimet. Ne higgyetek neki.)

hajnaltájban

Egyik este visszaolvastam a wicca.hu valamely topikját, és szemet szúrt egy bejegyzés, amit elszánt hittársam hajnali négy felé vetett képernyőre, s zárszóként eképp végződött: "... na jó, mennem kell, még van hátra egy ritum...". Utólag is mélységes tisztelettel adózom eme lelkes boszinak, merthogy számomra lassanként már az is elképzelhetetlen, hogy szabad akaratomból ébren maradjak a nevezett időpontig :). .
Akárhogy is, most mégis itt vagyok, mivel túlaludtam magam délután, és még a szakdolgozat-írás meg a futás sem segített.
Ó, a futás! Számomra az testesíti meg a napi szintű istentiszteletet. Úgy érzem, minden alkalommal kapcsolatba kerülök Földanyával, Napatyával, a természeti elemekkel, a körülöttünk pezsgő, mágikus atmoszférával. Fantasztikus, felszabadító érzés végigszaladni a poros szántóföldi dűlőn, miközben közel-távol nincs ember, csak a fölém boruló kék ég, a habosan tornyosuló fellegek és a horizonton függeszkedő, vérnarancs Nap (sőt, esetenként a Hold is betolakodik a már-már túlontúl giccses panorámába.) . Mintha én magam is beleolvadnék az alkonyi aranyporban fürdő, párás láthatárba. Az esemény fényét növelendő, rendszerint a kutyám is velem tart, - igazán remek társaság, félszavakból is megértjük egymást;)
Persze a technika e rituáléban is helyet kap: beszereztem egy pofás kis mp3-lejátszót, és megtöltöttem Kelliana, Damh the Bard, Lisa Thiel, Elaine Silver, a Celtic woman, a Solas, a Spiral rythm dalaival. Oké, helyet kapott rajta néhány "világi klasszikus" is, úgymint RHCP, 3 Doors down, Sistem of the Down, Gary Jules-tól a "Mad World", Tom Jones-tól az "I feel good.".. és így tovább. A fülbemászó dallamok és a szemet gyönyörködtető látkép tökéletesen kiegészítik egymást. Íme az én mindennapos spirituális élményem :). Próbáljátok ki!

Áldás!Hulló Eső, 2010-07-? (késő van:D)

lélegezz!

Ma remek napom volt: elkapáltam a házunk előtti virágágyásokat (pontosabban szólva: leendő virágágyásokat - szarkalábat, borzaskatát és büdöskét szeretnék ültetni, legalábbis a dolgok jelen állása szerint ; :) ), felástam a fűszerkertet, összegereblyéztem a tuják alól a lepotyogott száraz gally-és levéltömeget, aztán elmentem kocogni a kutyánkkal, Árnyékkal.

Szegény Árnyék, ugyancsak zokon veszi a macskák kényuralmát (4 cicánk van, + 2-3 szezonális kandúr), mélységesen meg van sértve, amiért többet foglalkozom velük, mint az ő becses személyével. Sajnos a felháborodása teljesen jogos, ezért elhatároztam, hogy megpróbálom kiengesztelni.. No meg aztán egyre kövérebb, úgyhogy a testmozgás nem csak a lelkiállapotára lesz üdvös hatással.
Amúgy az idő lenyűgözően, megrészegítően gyönyörű, és futás közben (a talpamon nőtt vízhólyagot, elkopott térdízületeim élénk tiltakozását és a bordáim közé nyilalló szúró fájdalmat leszámítva) végtelenül könnyűnek és szabadnak éreztem magam. A láthatát kitárult: az ég fennséges kékségében tisztán és ragyogón borult fölém, a langyos déli szél kifújta az arcomból a hajam, a tekintetem pedig a megművelt földek lankáin keresztül egészen a Balaton túlpartjáig elkalandozott. Visszaúton erdős dombokat, és az oldalukra kapaszkodó meg a lábuknál guggoló színes házakat szemléltem, a falumat, ami ugyan csöppet sem emlékeztet a bájos balaton-felvidéki hegyközség romantikus víziójára, de azért én szeretem.
A kocogás után letelepedtem a kertben egy Agatha Christie-kötettel, és napoztam. A macskák természetesen elleptek, kettő még az ölembe is beszuszakolta magát valahogy. Árnyék rezignáltan tudomásul vette, hogy ismét a másodhegedűs szerepébe szorult, és duzzogva bevonult az óljába. :)

Lépjetek ki a szabadba, vagy csak nyissátok ki az ablakot, és lélegezzetek. Itt a tavasz.

Hulló Eső

2010-03-23