Azt reméltem, hogy a karácsonyi időszakban sűrűbben írogatok majd, de a családi nyüzsi gátat szabott alkotói ambícióimnak:). Magasztos gondolatok és miegyebek helyett tehát következzék a szilveszteri bűvös-bájos népszokások ismertetése.
A népi kalendárium szerint újesztendő első napjával összefüggő nap. Szilveszterkor – akárcsak az év más ünnepein és jeles napjain – a szokások és hiedelmek az emberi életre, az állatállomány és a termés bőségére vonatkoztak.
Szilveszter éjjelén gombócfőzéssel, ólomöntéssel tudakozódtak a lányok jövendőbelijük neve és foglalkozása után. Sokfelé más praktikákat is alkalmaztak. Például Gyimesvölgyben „Akkor karót kötnek. Akkor mentek, kötővel megkötöttek. Hogyha az a karó nem vót teljesen meghántva, akkor gazdaghoz ment férjhez, s ha az a karó csóré vót, akkor szegényhez ment férjhez. Ha magos vót, akkor magos férfihez ment, s ha alacsony vót, akkor alacsony férfihez ment” (Bosnyák S. 1982: 110).
„Az a leány, aki meg akarta tudni, hogy férjhez megy-e az új esztendőben, az szilveszter estéjin elment az ablak alá, ahol sok gyermek volt hallgatózni. S ha azt mondták, hogy: »Menj el innen!«, akkor férjhez ment, s ha azt mondták, hogy: »Ülj le!« akkor {7-262.} nem ment férjhez az esztendőben – tartották a bukovinai magyarok” (Bosnyák S. 1977: 189).
Szilveszter estéjén a jászdózsai lányok férfinadrágot tesznek a párnájuk alá és megálmodják, hogy ki lesz a jövendőbelijük. Közismert, András-napkor is gyakorolt praktika, hogy sótlan pogácsát sütnek egész napi böjtölés után, maguk mellé teszik egy kis vízzel, hogy álmukban eljöjjön a jövendőbelijük és együtt egyék meg.
A szilveszteri szokásokban különösen éjfélkor van fontos szerepe a zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak.
A szilveszteri gonoszűző zajcsapás Erdély falvaiban is szokás volt. Magyarlapádon a serdülő fiúk kolompokkal, csengőkkel, ostorokkal, bádogdarabokkal lármáztak az éjféli harangszókor. Kicserélték az utcakapukat, a patakon át pallóként rakták, a lányos házak tetejére szalmaköteget vittek, hogy azzal jelezzék az eladó lányt. Almásmálon, szolnok-dobokai községben éjfélkor lövöldöztek, tülköltek. Hajdúdorogon a pásztorfiúk kongatással kergették az óesztendőt. Az udvarokban engedélykérés után a dudás fújta az „Óh szép Jézus...” kezdetű éneket, mialatt a többiek karikás ostorral pattogtatva, csengővel, kolomppal és egyéb lármázó eszközökkel szaladgáltak. A háziaktól pénzt vagy kalácsot kaptak.
A kongózáshoz, zajcsapáshoz tartozott a gulyafordítás is, például Hajdúdorogon. Engedélyt kértek: „Megfordíthatjuk a Szent Péter csordáját?” Kongattak, énekeltek. Tréfás versekkel kérték az adományt
Bemennék én tihozzátok, |
Ha van jó erős pájinkátok, |
De ha nincsen pájinkátok, |
Be sem megyek tihozzátok. |
(Igmándy 1941: 121) |
Hajdúhadházon azt kérdezték: „Most jöttem a Hortobágyról, szabad-e megtéríteni a gulyát?” Pergőztek, csergettek, dudáltak. Jutalmul bort, pénzt kaptak (Igmándy 1941: 121). Hajdúszoboszlón a szilveszteri zajcsapáshoz mondai hagyományt fűznek: egy török támadás sikeres elhárításának az emlékére tartják. Délután öt óra körül minden pásztor a piacra ment ostorát durrogtatva. A piacon éktelen zajcsapásba kezdtek – kolomppal, dudával, lövöldözéssel. A hagyomány egyik változata szerint a törökök 1660. december 31-i támadása alkalmával az asszonyok összeverték a tepsiket, meghúzták a harangokat, és a nagy zajjal űzték el a törököket. Egy másik eredetmagyarázat szerint a hajdúk török martalócokat üldöztek, és visszatérve köd ereszkedett rájuk; hogy hazataláljanak, az otthon lévők nagy zajt csaptak. Magyarázzák a szokást úgy is, hogy csergetve temetik az óesztendőt. A szokás Hajdúszoboszlón látványos felvonulássá alakult az utóbbi évtizedekben.
A moldvai hejgetés vagy urálás zajcsapással, bőségvarázsló rigmussal, adománykéréssel egybekötött szokás. „Hogy a kolektyiva megindult, a fiaim, s más emberek többen, tizen, tizenöten esszegyültek, a téesztől elvettek négy ökröt s béfogták egy nagy ekébe, feltettek vaj négy zsák búzát a kocsiba, s az ekét utána s mentek urálni. Bémentek az embernek az udvarába, és keresztül-kasul összeszántották az udvarát s meghintették búzával. Az ostorokval rittyegtettek, s szültültek, doboltak, és minden szóra mondták: {7-263.} hajtsad, haj! hajtsad haj! S azt felszántották, az udvart, mindent, bévetették búzával, mig az a búza elfogyott, egész éjjel” (Klézse; Bosnyák S. 1980: 130). Az urálás szövege a gabona útját követte a kenyér elkészültéig, emellett jókívánságokat sorolt a gazda és családja számára. A klézsei változatban így hangzik az adománykérés:
Mi nem innen jöttünk, |
hat, hét országon túlról jöttünk, |
elszakadt a bakancsunk, |
elszakadt a kabátunk, |
nincsen még kucsmánk es a fejünkben. |
Ha münket béhivnátok, |
egy kis kolbászval megkinálnátok, |
egy jó kancsó bort az asztalra tennétek, |
még ha adnátok egy küs pénzt is, |
hogy vegyünk vele bocskort, |
vegyünk vele kabátot, |
vagy kucsmát a fejünkbe, |
nagyon megköszönnénk. |
(Bosnyák S. 1980: 129) |
Szokás volt a szilveszteri kántálás. A felnőttek, legények körében élő hagyományból a két világháború között már a gyerekek s végül a cigányok adománykérő szokása lett.
A szilveszteri kántálást másnap az újévköszöntés követte. Vasszilvágyon szilveszter este a következő rigmussal jártak a gyerekek a hatvanas években:
Este harangszóra, gilingalangóla, |
Azt hirdeti, itt az évnek, itt a fordulója. |
Azért friss egészséget, |
Bort, búzát, békességet. |
Aggyon isten bőven, |
Az újesztendőben. |
(Tátrai Zs. gy. 1966) |
Országszerte elterjedt egyházi eredetű kántáló ének az „Újesztendő vígságszerző...” kezdetű, mellyel éppúgy jártak köszönteni szilveszter napján, mint újévkor. Kunmadarason a legények subában, kiütött tetejű sipkában jártak kántálni. Az arcuk elé papírmaszkot tettek, amelyre szakállt, bajuszt ragasztottak. Az „Újesztendő vígságszerző...” kezdetű énekkel jártak, de voltak csoportok, akik az alábbi köszöntőt mondták:
Boldog újévet! |
Pénzt, süteményt, bort! |
Egyenes a kémény, |
Görbe a disznóláb, |
Áldja meg az isten azt a gazdát, |
Ki a szegény kántálóknak ád! |
Verje meg az isten azt a gazdát, |
Ki a szegény kántálóknak nem ád! |
(Barna 1979: 165–166) |
Szilvesztert alkalmas időnek tartották a haláljóslásra. Jósoltak véletlenből: „Aki hálaadásról hazamenet elesett az úton, meghalt még abban az évben” – hitték Jászdózsán (Gulyás É. 1976: 88). Jósoltak kulcsforgatással, például a bukovinai magyarok: „Hát tettek egy kulcsot a szent könyvbe, újesztendő előtt való estén, belékötötték, s azt forgatták az ujjikon, s ahányat fordult a kulcs, azt mondták, annyi évet él. S mikor megállt, vagy a cérna elszakadott, akkor meghal” (Bosnyák S. 1977: 188).
A szilveszteri időjárásjóslás az aznapi időből történt: „Északi szél hideg, a déli enyhe telet jósol” Bácstopolyán (Borus 1981: 14). „Ha az esztendő utolsó napján szíp, tiszta üdő volt, eszt monták: Szilveszter vígezte jól nekünk az üdőt, várhatunk jövőre boldog újesztendőt!” – tartották Berettyóújfalun (Sándor M. 1976: 223).
Jósolnak ilyenkor is fokhagymával, hagymával. Például a bukovinai magyarok: „Ha kiváncsi volt a gazdaember, hogy milyen időjárás lesz az újesztendőben, minden hónapban, akkor vöröshagymát kettévágott és tizenkét kovát lebontott róla s mindenikbe tett egy kis sót s azt felrakta a tüzelőnél a párkányra. Reggel aztán sorbavette a hónapokat, mert mindegyiknek nevet adott. Amelyikben nem olvadt el a só, az száraz hónap volt, s amelyikben elolvadt, az esős hónap volt. Így tudta meg, hogy milyen üdőjárás lesz az évben” (Bosnyák S. 1977: 188). Hasonló módon jósolnak fokhagymával is, melyből tizenkét gerezdet tesznek egymás mellé, a közepébe lyukat fúrnak és abba sót tesznek.
A szilveszteri szokások ma városon és falun egyaránt a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az óesztendőt, nem gondolnak arra, hogy milyen ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban is.
Forrás: Magyar Néprajz
Mulassatok jól, búcsúztassátok vigassággal az óesztendőt, és engedjétek be az újév, új kezdet friss energiáit!
Áldás - Hulló Eső :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése