2010. május 10., hétfő

pentagramma

Felszenteltem a pentagrammámat, s egyben elolvastam, mit ír Yliaster Daleth "Élő mágia" c.könyvében a pentagram-szimbólumról. Ezennel hivatalosan is lőttek az én "kör mint nőiség, ciklikusság, megújulás, védelem, biztonság - csillag mint Vénusz, szerelem, szépség, termékenység" teóriámnak. Ha jobban belegondolok, gőzöm sincs, hol találkoztam ezzel az értelmezéssel, de továbbra sem zárom ki, hogy van létjogosultsága, elvégre tény, hogy a kör (többek között) a fentieket jelképezi. A bibi inkább az ötszög és Vénusz (mint bolygó és istennő) összekapcsolása körül van; úgy tűnik, rajtam kívül kevesen hallottak arról a bizonyos csillagászati jelenségről, mely szerint a nevezett bolygó nyolcévente egy ötszöget ír le az égen (mittudoménmilyen szemszögből nézve, illetve milyen pályadeformitásoknak köszönhetően), s ennélfogva e geometriai alakzat, no meg a megfelelő csúcsú csillag már az ókorban az örök nő jelképe lett. Lehet, hogy az egész csak blama?
Mindenesetre az Y.D. szerint is tény, hogy az egy csúcsával felfelé mutató, körbe foglalt ötágú csillag évezredekkel ezelőtt is gyakori díszítőelem és varázsmotívum volt, s elsősorban a gonosz erők, illetve betegségek és sebesülések elleni védelmet szolgálta. Később, századokon és kultúrákon átívelő pályafutása során többnyire megőrizte eredeti funkcióját, de elterjedtté vált fejjel lefelé fordított alakja is, amely az eredeti jelentés(ek) ellentetttjét hordozza, s ma a sátánisták nemzetközi "védjegye".
Az alábbiakban idézek az Y.D. által írottakból:

" A pentagrammának tulajdonított tradicionális jelentések, illetve az általa megjelenített vagy a vele szimbolizált elvek, elméletek, ezoterikus tanítások és egyebek végtelen sorából talán a következők a legfontosabbak:
- a makrokozmikus ős-ember, illetve ember-ős ... vagy az ember, mint mikrokozmosz (közismert ábrázolás a pentagrammába rajzolt ember, akinek két lába, két karja és a feje a csillag egy-egy ágában helyezkedik el).
- Az ember öt érzéke ... vagy öt kiálló testrésze (karok, lábak, fej).
- Az összefogott, integrált, kiteljesedett személyiség
- A szellem, illetve az azt képviselő ember együtt a világot alkotó négy őselemmel ... vagy a négy őselem és az ötödik, a mindent átható éther vagy ákásá ...
- Az elemi lények (elementálok) négy csoportja ... és az őket uraló, irányító égi intelligenciák (az ötödik csoport).
- A Nap, a fény, az isteni szikra, a belső tűz, a ragyogó szellem, a világító értelem
- A férfi princípium (egyik száma a hármas) és a női princípium (egyik száma a kettes) teremtő és beteljesítő egysége
- A fehér mágia, a fehér boszorkányság, a theurgia és a jobb kéz útja.
[...]
A pentagramma szoros kapcsolatát a boszorkánysággal és a mágikus művészetekkel mi sem bizonyítja jobban, mint számos erre utaló elnevezése. A legismertebbek közé tartozik a "boszorkányszög", a "lidércláb", a "boszorkányláb"..., a "druidaláb"..., a "druidakereszt"..., a "varázslóláb"..., és a "koboldok keresztje"...
[...]
Sokan és sokféleképpen próbáltak már a pentagramma eredetére, valamint a mágikus, szakrális és profán szimbólumok vagy jelképek között elfoglalt kiemelt helyére magyarázattal szolgálni. A témával foglalkozó írásokban gyakran történnek utalások a természetben fellelhető ötágú képződményekre: virágokra, levelekre, magokra, őskövületekre, geológiai alakzatokra, az ember öt "ágára" ... az öt ujjra, az öt érzékszervre, az antik világ orvosai által megkülönböztetett öt fő belső szervre, stb.
Sok szerző hivatkozik ... a tradicionális világ szakrális geometriájának egyik alaptörvényére, az aranymetszésre, arra a mértani aránypárra, amelyben egy két nem egyenlő részre osztott szakasz rövidebb része úgy aránylik a hosszabbhoz, mint az a teljes szakaszhoz, röviden: a:b=b:(a+b). A pentagramma megszerkesztése ugyanis az aranymetszés segítségével történik, ráadásul a szabályos pentagramma többször is magába foglalja ezt a kiemelt, ideális arányt (vonalai az aranymetszésnek megfelelően keresztezik egymást)... "

Amin ugyancsak meglepődtem, hogy a pentagramma, - oly sok pogány jelképhez, mitológia motívumhoz, ünnepi szertartáshoz hasonlóan - szintén belopta magát a kereszténységbe. Y.D. szerint :

" ... kezdetben Krisztus öt sebét, később pedig a tisztaságot, az üdvösséget és az isteni tökéletességet jelképezte."

A kelta-keresztény legendakör Sir Gawain nevű lovagjának pajzsán a monda értelmében ötágú csillag díszelgett, jelképezvén a hős erényeit.
Most, hogy végigolvastam az Élő mágia idevágó fejezetét, legalább lesz mivel érvelnem a nyaklánc pozitív jelentéstartalma mellett :).
A szentelést illetőleg nem akarok részletekbe bocsátkozni, sót, vizet és fahéjas füstölőt használtam, majd elástam a medált a fűszerkertben, egy rozmaringbokor tövében. Egész éjszaka odakint volt, reggel leöblítettem róla a maradék sót és a rátapadt földet, s ezt követően az oltárra helyezve megszárítottam.
Hát ennyi. Megyek reggelizni, mert kilyukad a gyomrom! :)

Áldás!
Hulló Eső, 2010-05-10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése