2015. április 7., kedd

boszorkányok magyarországon: 1967

Egy kedves ismerős juttatta eszembe újfent ezt a rövidfilmet, amely az 1960-as években még eleven boszorkányhiedelmekről ad számot. Jó szórakozást! 



2015. április 5., vasárnap

és még mindig tojás...

Hat keménytojás, fél liter vöröshagyma-főzet, egy evőkanál ecet, néhány hústű, rengeteg türelem, foszladozó idegrendszer és voilá! :)

   




tojásfestés természetes anyagokkal

A bolti festék megvásárlása helyett színezhetjük a tojásokat olyan természetes matériákkal is, amelyek a háztartás, a kert hétköznapi tartozékai, be/vagy megszerzésük egyaránt olcsó és könnyű.

(Forrás)

Vöröset, barnásvöröset a vöröshagyma szolgáltat. Annyi héjat, amennyit épp ellep, tegyünk fél liter vízbe. Főzzük 30 percet, majd szűrjük le, és adjunk hozzá (1-)2-3(-4) evőkanál ecetet. A kifőtt tojásokat még melegen engedjük bele. Minél tovább áznak a festőlében, annál intenzívebb, mélyebb árnyalatot kapnak. (Az ecet adagolása valamennyi festőléhez javasolt, mert segít a színnek megkötni, ugyanakkor a tojáshéjat puhítja, feloldja, ezért jól válasszuk meg a mennyiséget és az áztatási időt.)

Pirosat (lilásbordót, illetve rózsaszínt) ad a céklalé, a csipkebogyó,- és a hibiszkusztea, illetve a festőmályva virágdrogjának főzete. A céklát felszeletelve vagy lereszelve, sós vízben főzzük legalább egy óráig, majd szűrjük át. Boltban kapható vagy házilag eltett ecetes cékla levét is használhatjuk (mindenféle forralás, főzés nélkül), azonban ez esetben a szín halványabb lesz. A teákat készítsük minél töményebbre.
Szintén piros színt eredményez az almakéreg, szurokfű és nyírfalomb együtt főzve.

Narancssárgát, sárgás-pirosat sárgarépa vagy pirospaprika révén festhetünk: aprítva főzzük meg őket, majd a leszűrt lébe áztassuk a tojásokat. Őrölt pirospaprikából 4-5 csapott evőkanálnyit egy bögre vízben feloldva (felfőzve) téglapiros színt kapunk. 

Sárga, narancssárga lesz az eredmény, ha pitypanggyökér, körömvirág, eperfalomb, gilisztaűző varádics-virág vagy almarügy,-és vessző főzetét készítjük el (utóbbihoz némi timsót is adagolni kell). Halványsárgát ad a (körülbelül negyed óráig főzött) citrom,- és narancshéj, zöldessárgára színez a kamilla. Némi timsó hozzáadásával a vöröshagyma-lében áztatott tojások is napsárga árnyalatot nyernek. 
Kiváló festőanyag a kurkuma,-vagy curry is. 1 liter vízbe tegyünk 50 g curryport, forraljuk fel, hagyjuk állni 1-2 órát, majd szűrjük át. A kurkuma kevésbé időigényes, negyedóra főzés után mehetnek bele a tojások.

Barnát (sötétbarnát, feketét) feketetea, kávé, vagy dióbarka, dióhéj,-és levél felhasználásával kapunk. 

Lilát, lilásvöröset a fentiekhez hasonlóan alkalmazott lilahagyma-héj vagy a bodzabogyó szolgáltat (utóbbit persze akkor tudjuk csak használni, ha van ősszel gyűjtött szárítmányunk). A bodzával szép sötétlila szín nyerhető.

Kéket a vöröskáposzta, az áfonyalé vagy a (timsóval elegyített) csillagvirág produkál. Az összevágott káposztát legalább egy óráig főzzük, a tojásokat hidegen (már kihűlt állapotban) pakoljuk bele. Az áfonyalében történő hosszabb áztatás bíboros árnyalatot eredményezhet. Liláskék, szürkéskék lesz a cseresznyefa-kéreggel, ibolyavirággal, kékszőlő-lével festett tojás

Zöldet apróra darabolt spenót, medvehagyma, petrezselyem, búzacsíra, zsenge csalánlevél (nyírfarügy, nyírfalevél) főzetével állíthatunk elő. 

A lecsöpögtetett, megszáradt tojást szalonnahéjjal volt szokás átdörgölni, hogy a felülete kifényesedjen. Étolajos szalvétával, konyharuhával is elvégezhetjük ezt a műveletet.

2015. április 4., szombat

az ördögi piros tojás

Ha szeretnétek egy jót mosolyogni a húsvét hétfői locsolkodást - tulajdonképpen joggal - pogány tévelygésnek bélyegző keresztényi lelkesültségen, itt a beregújfalui református egyház honlapjának egy gyöngyszeme :).
No, mentem tojást festeni.

(Forrás)

2015. március 31., kedd

a böjti boszorkány

Böjti boszorkánynak nevezi a népnyelv a farsangfarkában vagy húsvét előtt kiebrudalt, általában nőalakot formázó szalmabábut, amely a telet, a hideget, a halált hivatott szimbolizálni. Ide sorolható a jól ismert kisze, kicice, kiszőce, amelyet a falu hajadonjai felöltöztetve, ünnepélyes menetben körbehordanak a településen, majd a határhoz érve elégetik vagy szétszaggatva vízbe vetik. A kisze alakjában a sötét évfélhez kapcsolódó asszociációk ötvöződtek: a betegség, a zimankó, a fagy, az elmúlás. Diadalmas elpusztítását a villőzés, vagyis a sarjadó életet jelképező barkás fűzvesszők behozatala ellenpontozta, hirdetve a tavaszt, az újjászületést. Hasonló télvégi rítusok találhatók az egész kontinensen, elég csak a kiszézéssel kapcsolatos bejegyzésben szintén említett Morena-ra, Marzanna-ra gondolni. Röviden idézem a korábban írtakat:

Marmuriena, Morena "gyászmenete" 2011-ben, a szlovákiai Vesna-ban. (Forrás)

"... A tél 'kihordásának' különféle rituáléi Európa-szerte ismertek. A keleti szlávoknál Kosztroma, Kosztrubonyka (férfi,-vagy nőforma szalmafigura) testesíti meg a telet, akit a tavasz beköszöntével jelképesen elsiratnak, eltemetnek (darabokra tépve elégetnek). Hasonló szokás - Gyümölcsoltó Boldogasszony napján - az észteknél is dívik; itt az egyik évben férfinak, másik évben nőnek öltöztetett babát  énekszó mellett az erdőbe vitték és egy fára akasztották. Német vidékeken a téltemetés farsang végén zajlott le. A nyugati szlávoknál (ahová e rítus valószínűleg Dél-Németországból kiindulva, Thüringián, Szászországon és Csehországon keresztül érkezett) a zord évfelet egy Marena-t mintázó - akár életnagyságú - szalmabábu jelképezi, amelyet (többnyire a tavaszi napéjegyenlőség táján) a falu népe ünnepélyes menetben kivisz a határba, hogy ott szétszaggassa és/vagy tűzre vesse, folyóba dobja. >>A szlovák, morva, cseh és lengyel falvakban, K-Németo.-ban a nagyböjt negyedik vagy ötödik vasárnapján vitték ki az általában halálnak nevezett szalmabábut (német: Todaustragen ’halálkihordás’, cseh: nesou smrt ’viszik a halált’, lengyel: śła śmiertecka z miasta ’elment a halál a városból’). A szlovákoknál gyakori a Morena, Muriena elnevezés is, továbbá a magyar elnevezéssel azonos eredetű kysel, kyselica<< - írja a Magyar Néprajzi Lexikon. A bábfigura kihordását a természet megújulását, az időjárás javulását bűvölő énekek kísérik..."

Orosz Maslenitsa, azaz pogány gyökerű téltemető ünnepség ábrázolása. (Forrás)
 
Arra, hogy a böjti boszorkány a folklórban mint valós személy, az általában vett boszorkány sajátos variánsa jelenne meg, egyetlen, bizonytalan adat utal. Dugonics András 1820-ban publikált munkája, a "Magyar példabeszédek és jeles mondások" az "olyan, mint a bűdi boszorkány", "borzas, mint a böjti boszorkány" (=szakadt, rendetlen) szólásmondást úgy magyarázza, hogy a böjti boszorkány, aki nagyböjt idején sűrűn jár a Szent György-hegyre, zilált külsejét a seprűn nyargalászásnak köszönheti. Dugonicsot Kállay Ferenc és Ipolyi Arnold is citálja, ám utóbbi valószínűleg lényeglátóan rámutat, hogy a telet megszemélyesítő szalmabáb épp elég kócos és toprongyos egy ilyen csúfolkodó hasonlat megszületéséhez. Summa summarum, nagyon valószínű, hogy a böjti boszorkány hús-vér emberként történő azonosítása félreértésen alapul. 

Felhasznált irodalom:

Ipolyi Arnold (1854) 1987: Magyar Mythologia. Európa Könyvkiadó, Békéscsaba. (Reprint)
Kállay Ferencz (1861) 1999: A pogány magyarok vallása. Püski, Budapest.  
Pallas Nagy Lexikona - Böjti boszorkány

sámánok szibériában régen és ma

- ezzel a címmel indított útjára a Néprajzi Múzeum egy hat részes ismeretterjesztő előadássorozatot a finnugor népek kereszténység előtti hitvilágának vizsgálatára specializálódott Kerezsi Ágnes történész-néprajzkutató gondoksága alatt. Két előadás (Mi a sámánizmus?, illetve Sámánitológia címmel) már lezajlott, a következők várhatók még:

- 2015.04.01, 18:00-20:00 A sámán szerepe
- 2015.04.08, 18:00-20:00 Obi-ugor sámánok és kategóriáik napjainkban
- 2015.04.15, 18:00-20:00 Az obi-ugor sámánizmus sajátosságai
- 2015.04.22, 18:00-20:00 Videóvetítés Kerezsi Ágnes terepen készült felvételeiből

Fővárosiaknak és környékbelieknek szívből javasolt program - a téma iránt érdeklődők nem fognak csalódni. Kellemes időtöltést!

(Forrás)
Helyszín: Néprajzi Múzeum, 105-ös terem
Jegyár: Felnőtteknek: 800 Ft/előadás, diákoknak: 500 Ft/előadás. Bérlet: 4000 Ft
A részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges a következő email-címen: kerezsi@neprajz.hu

2015. március 30., hétfő

hungarian heathen hall

Örömmel  ajánlom figyelmetekbe a Hungarian Heathen Hall blogot, amely januártól gazdagítja a magyarországi pogány web-szcénát.

https://hungarianheathenhall.wordpress.com/

2015. március 29., vasárnap

tudtad-e, hogy...?

A Practica Arithmaticae (1539) címlapja (Forrás)
Annak örömére, hogy épp tanulok autót vezetni, íme egy morzsányi történelem, ami - ha csak áttételesen is, de - összeköttetést teremt napjaink benzingőze és a reneszánsz mágia között: a kardáncsukló elnevezését a 16. században élt Gerolamo Cardano-ról kapta. Cardano (1501-1576) széleskörű műveltségében a matematika, fizika, telógia és orvostudomány mellett az asztrológia is helyt kapott. Hányattatott életének egyik mélypontja az volt, mikor az egyház eretnekség vádjával börtönbe vetette, mert elkészítette és publikálta Krisztus születési horoszkópját (azonban végül csak néhány hónapnyi fogsággal és egyetemi katedrájának elvesztésével bűnhődött érte). 
Cardano-t egyébkén elsősorban úttörő tudományos munkásságáért, semmint okkult tevékenységéért jegyzi a történelem. Törvénytelen származása és összeférhetetlen jelleme okán nehezen kapott egyetemi státuszt, így egy darabig orvosként tevékenykedett; gyógyítói praxisáról legendás elbeszélések maradtak fent, s tőle származik a tífusz első akkurátus leírása is. Szegénységén szerencsejátékkal kívánt segíteni, s e később szenvedéllyé mélyülő elfoglaltság vezette rá a valószínűségszámítás alapjaira. Matematikai pályafutása során elsőként dolgozott komplex számokkal, és közzétette a harmad,-és negyedfokú egyenletek megoldására alkalmas (eredetileg, amint az maga is elismeri, Niccoló Tartaglia-tól származó) Cardano-képletet. Ragaszkodott ahhoz, hogy a siketek, süketek beszédképesség hiányában is értelmes, gondolkodó lények, akiket érdemes és kell is taníttatni. A mechanika és hidrodinamika területén szintúgy kipróbálta magát, új szerkezetek feltalálásával és elméleti posztulátumokkal járult hozzá e diszciplínák fejlődéséhez. Számos egyéb írás (köztük teológiai, filozófiai és etikai értekezések) mellett két, a reneszánsz műveltségét demonstráló enciklopédiát is publikált, amelyekben - hűen a korabeli tudomány, a magia naturalis szelleméhez - megfértek egymás mellett a mechanika törvényei és különféle alkímiai ismeretek, a matematikai invenciókkal és a démonok ártalmas befolyásával foglalkozó feljegyzések, a technológia és az okkult.
Hullámhegyekkel,-és völgyekkel teli földi útját asztrológushoz méltón a saját maga által tíz évvel korábban megjövendölt napon fejezte be - igaz, rosszindulatú híresztelések szerint önkezével vetett véget az életének, hogy megőrizze hitelét.