vidéki romantika

Legkisebb nővérem - neki is illenék már nevet adnom, legyen tehát Illangó - rémülten felhívott, hogy kis japán tojójuk a kelés küszöbén otthagyta a fészekaljat, amin három hete kotlott. Kendével összedugtuk a fejünket, sőt, telefonon konzultáltunk az Orákulummal (Orákulum alatt Suba bácsi értendő, aki az állattartás két lábon járó helyi enciklopédiája). Az általa javasolt megoldás a következő: Illangóék etessenek pálinkába áztatott kenyeret a tyúkkal, majd miután kiütötte magát, tegyék vissza a tojásokra, ahol békés ájulatban melengetheti tovább őket.. Hiába, a falusi bölcsesség... :)

rókaterrror

 - censored by Huyana -

utóbb beláttam, hogy nem kéne feszültséglevezető pótcselekvésként blogolni, s minden egyes gondolatomat szavakba önteni. a sok duma helyett röviden összefoglalva a történteket: mivel elfelejtettem időben bezárni a tyúkokat, egy rókakoma jelentős pusztítást vitt végbe köztük. öt túlélőnk (Kender, a kakas és négyfős háreme) még mindig nem heverte ki a megrázkódtatást, ahogy én sem. ideje volna megtanulnom felelősségteljes odafigyeléssel kezelni a magam vállalta kötelezettségeket és a tőlem függő élőlényeket. 

azt hiszem, bőven elég ennyiben hagyni az eseményeket.

tollasdráma

Bizonyára unjátok már, hogy nem tudok elszakadni az állattartás (és a hozzá kapcsolódó családi bonyodalmak) problémakörétől, de most ismét e tárgyhoz tartozó gondolatokkal szeretnék előhozakodni - akinek már a könyökén jön ki a téma, nyugodtan ugorja át a bejegyzést.

Néhány nappal ezelőtt Uzonkáék összes szárnyasjószágát elpusztította egy róka. Elutaztak a megyeszékhelyre, nem zárták be a baromfikat, és mire hazaértek, már csak a kifosztott tyúkudvar meg a hűlő tetemek látványa fogadta őket. 

Szeretném azt mondani, hogy a történtek hallatán együttérző sajnálkozás fogott el, de ez csak részben igaz. Igen, nagyon is meg tudtam érteni Kende csalódott dühét. Ő, aki nagy reményeket fűzött az állattartáshoz, s meglehetősen sok munkát fektetett belé (elsősorban az emuk vonatkozásában), joggal érezheti, hogy az erőfeszítései kárba mentek. Ismerem ezt a keserűséget, hiszen nálunk is volt hasonló vérengzés még a nyár derekán. A gyerekek pedig bizonyára nagyon elszomorodtak a kedvencek pusztulása miatt. 

Ugyanakkor - mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa - minden tudatos elfojtás ellenére némi elégtétel-féleség is mocorgott a lelkem mélyén. A történtekben sorsszerű igazságszolgáltatást vélek felfedezni. Persze az események teljesen józan, hétköznapi ok-okozati összefüggések láncolatával is megmagyarázhatók. Nővéremék, bármennyire is dolgozott bennük a birtoklásvágy aznap, mikor kiválogattuk a saját csibéinket a madárparknak szántak közül, a későbbiekben igyekeztek lerázni magukról a tartásukkal járó minden felelősséget. Vonakodva szálltak bele az élelmezésükbe, látszatkifogásokra hivatkozva halogatták a tyúkudvar elkészítését, és végül parázs viták közepette vették át a tollasjószágokat. Az a minden, ezzel kapcsolatos kötelezettséget elhárító mentalitás, ami az elmúlt hónapokban jellemezte őket, egyenes úton vezetett a végzetes nemtörődömséghez. Ennél is kézzelfoghatóbb okból, a rájuk oly jellemző sértett mártíromságból kifolyólag nem kértek meg bennünket a madarak bezárására. 

Nos, ki mint vet, úgy arat. Az ilyen eseményekben látom visszaigazolódni a háromszoros megtérülés törvényét, ha nem is a megfogalmazás sejtette misztikus pátosszal megkoronázva. Azt hiszem, a wicca etika e figyelmeztetése voltaképpen annyit tesz, hogy a tetteink következményei kihatnak ránk, hogy a sorsunk aszerint alakul, ahogy a cselekedeteink formálják, s az élettől azt kapjuk vissza, amit belefektetünk. E nézőpontból teljesen megérdemeltnek tűnik az Uzonkáékat sújtó balszerencse. 

Annak ellenére, hogy a végeredményben nagyon is szomorú események elvették a dühöm élét, együttérzéssel helyettesítve azt, nem felejtettem el az Uzonkával való konfliktusok lezárását célzó szándékaim. Igyekszem minimalizálni a vele való kapcsolattartást. Visszaadtam minden, nálam levő kölcsönholmiját, kifizettem neki azt a telefont, aminek évekkel ezelőtti elvesztését a fejemre olvasta a levélváltásunk során (inkább nem is részletezem), ha egy mód van rá, elkerülöm. Remélem, ez a magatartás leredukálja a súrlódási lehetőségeket.

Csak az kiábrándító, hogy a tulajdon családtagjaim egyikével szemben kell foganatosítanom.

fullánkok

Néhány napja darazsakkal álmodtam, s a Krúdy-féle álmoskönyv értelmében ez leggyakrabban viszálykodást, elszólásból induló veszekedést, nézeteltérést, szorongást, konfliktushelyzetet vetít előre. Természetesen vannak egyéb megfelelései is, ám azok többnyire bizonyos speciális megjelenési formához vagy viselkedésmintához kapcsolódnak, s az én álmommal egyik sem korrelál.

Másnap - édesanyám tiltakozása ellenére - az ünnepi ebéd oldott hangulatában elpöttyintettem Kendének, hogy lassan ideje volna elköltöztetnie tőlem az állatait, vagy valamivel hozzájárulnia az ellátásukhoz. Később átküldtem neki egy emailt a közös baromfiprojekt eddigi kiadásainak, anyag,- takarmány,- gyógyszer,- és alomszükségletének tételes felsorolásával, s aláhúzottan kihangsúlyoztam: nem várom el, hogy számtani pontossággal állja a rá eső költséghányadot, de amennyire a lehetőségei engedik, támogassa meg az üzletmenetet. A kimutatást tájékoztató és egyben összegző célzattal készítettem el: egyfelől hogy át tudjuk tekinteni, mivel jár a tyúktartás (nem csak pénzügyi, hanem gyakorlati vonatkozásban); másfelől hogy ne érezzék, hogy  - a saját tőkét kispórolva a tollasbizniszből - rajtuk élősködök, s indokolatlan követeléseket támasztok.

Nővérem,  - akinek mostmár tényleg kénytelen vagyok nevet adni, legyen tehát 'Uzonka' - természetesen felkapta a vizet és anyagelvűnek, kicsinyesnek, zsugorinak bélyegezte a szemléletmódomat (ha nem is ezekkel a szavakkal). Nem akarok belemenni a részletekbe, de az egész meglehetősen undorítóvá fajult. Kende szerencsére teljesen korrekt és becsületes módon viszonyul a kérdéskörhöz, de a történtek akkor is rossz hangulatot keltettek, s bizonyára ő sem a legjobb szívvel gondol rájuk. Nem akartam efféle kellemetlenségekkel zárni a közösködést. Attól függetlenül, hogy kinek volt igaza, kinek a javára szólnak a tények, mindannyiunkban tüskét hagyott a vita. Csak tudnám, miért végződik így minden velük való együttműködési kísérlet.

kedd, a borzalmas

Figyelem, az alábbiakban panaszáradat következik, olvasni csak saját felelősségre ajánlott.

Már megint pórul jártam ezzel a nappal. Semmi sem úgy történt, ahogy elterveztem, és minden esemény elé akadályokat halmoztak az égiek.

Az első előadás után az évfolyamtársaim emlékeztettek rá, hogy szakestünk lesz aznap, amiről én tökéletesen elfeledkeztem. Eredetileg deguketrec-takarítással szándékoztam tölteni a délutánt, és persze mondhatnátok, hogy baráti körben szolidan berúgni mennyivel szórakoztatóbb elfoglaltság, de valami autista beidegződés révén nagyon nehezen tűröm, ha hirtelen változik a napi programom. Így aztán elég kelletlenül vettem tudomásul, hogy kiöltözős-kellemkedős kötelezettségek várnak rám.

És ha még csak ennyi lett volna az újdonságokból! De nem; hidegzuhanyként ért a hír, hogy addig még hátra van egy agrokémia laborgyakorlat is, amin le kell adni azt a műtrágyázási tervet, amelyről én nagy naivan azt hittem, elég a tanulmányi időszak végéig elkészíteni.

Így aztán a második előadást azzal töltöttem, hogy a füzetembe kidolgoztam egy jó ellátottságú, tápanyagokban gazdag humuszos homoktalajon létesítendő kamillaültetvény első évi tápelem-szükségletét és az ezt fedező műtrágya-mennyiséget. Aztán az óra utáni szünetben lélekszakadva elpedáloztam a könyvtárba kinyomtatni az oktató által kiküldött feladatlapot és átmásoltam rá a kapott értékeket.

Persze még így sem voltam teljesen felkészült, köpenyt például a tanszékről kellett kölcsönkérnem. Kaptam is, akkorát, hogy duplán belefértem volna. Mondanom sem kell, mennyire idiótán éreztem magam. 

Az óra természetesen harminc perc csúszással ért véget (soha nem fejezzük be időben a méricskélést), ráadásul az első és az utolsó kimutatási próba is rám (meg 'Bíborkára') maradt, így mi melóztunk a legtöbbet (no és persze esélyünk sem lett volna korábban olajra lépni). Ezt követően már nem volt más vágyam, mint hazahúzni, teleenni magam és beleereszkedni egy kád illatos, forró vízbe. Ehelyett rámakaszkodott a legidiótább évfolyamtársunk, "Okoska" (gondolom, el tudjátok képzelni, mennyit szövegel, és mi milyen hálás szívvel fogadjuk az ostobaságait), aki éveleje óta sündörög körülöttem, és csak úgy tudtam lerázni, hogy csatlakoztam a bevásárolni induló 'Poholykához' és 'Arszlánhoz'. Ha már velük tartottam a Sparba, gondoltam, megtámogatom a szakest készleteit némi sörrel, és vettem öt üveg Sopronit. Illetve vettem volna, ám a pénztárgép háromszori próbálkozás után is visszautasította a kártyás tranzakciót. A kasszás javaslatára megkíséreltem kicsalni némi cash-t az áruház bejárata melletti automatából, amely lenyelte a kártyám és közölte, hogy "konzultáljak a kibocsátóval".

Ötre értem haza. Kimerültem, átfázva, ingerülten. Betoltam egy tál hasábkrumplit néhány panírozott halrudacskával, aztán "csakazértis" alapon rákészültem egy kiadós fürdőzésre. Meggyújtottam egy szantálfa füstölőt, beleszórtam néhány rozmaringlevelet a vízbe, és utánuk vetettem magam. (A rozmaringleveleket a baráti kapcsolataim megerősítése érdekében használtam fel. Arra gondoltam, ha másra nem is, némi összerázódásra jó lesz ez az alkalom.)

Meditálni persze nem sikerült, viszont jól ellubickoltam az időt, fél hétkor kászálódtam ki a kádból. Addigra a szantálfa illata fejfájdító töménységben betöltötte a fürdőszobát, valósággal émelyegtem tőle. Gyorsan összekaptam magam (ami nálam egyet jelent azzal, hogy éktelen rumlit hagyok szerteszét), hajat szárítottam (félsikerrel, ugyanis menet közben a szárító zárlatot kapott),  sminkeltem, ésatöbbi. Végül pár csepp levendulaolajjal megkentem a csuklómat meg a nyakamat, ami olyan erősen párolgott, hogy befelé autózva kifejezett hányinger tört rám.

Aztán csak odaértem. Persze hamar kisült, hogy mikor - még a délelőtt folyamán - a buliruháról folyt a szó, a lányoknak csak a szája volt nagy. Senki nem rittyentette ki magát különösebben, az elsőévesek például egyenesen mackónadrágban és bő pólóban csoszogtak le a szobájukból a koli földszintjén található társalgóba. Én meg képes voltam szoknyát húzni (ez nálam világrengető esemény). 

És végül a parti. 

Elképesztően lapos volt. Az első üveg sört azért gurítottam le, hogy ne unjam halálra magam, a másodikat, hogy ne aludjak el. Az egész túlontúl is szolidra sikeredett: egy kis jólnevelt eszegetés korlátozott mennyiségű alkohollal körítve. Az egész napos gyötrődés után szerettem volna kicsit jobban elengedni magam.

Kimondatlanul ugyan, de háttérszándékaim is voltak a megjelenésem kapcsán. Van egy srác a szaktársaim között, aki ugyan tenyérbemászóan modoros és idegesítően sokat szövegel, de egész helyes. Mostanában - talán a kiéhezettség teszi - kezdett bennem bizonyos vonzalom ébredni irányában. Azt reméltem, talán sikerül elcsavarnom a fejét a dögös megjelenéssel. Erre mi történt? A gyerek - nevezzük 'Farkasnak' -  leült mellénk, és  lelkesen kitárgyalta Bíborkával a szexuális életét. Miközben azt ecsetelte, hogyan vágta be a térdét a zuhanyzóban, miközben a barátnőjével - khmm, - csellózott, bennem a jól ismert kudarcérzet halovány deja vú-ja ébredezett. Erre muszáj volt még egy kicsit inni. 

Tízig bírtam. Szégyen-gyalázat (hogy rám vagy a szakestre nézve-e, azt nem tudom), de addigra kis híján elnyomott az álom. A koleszban persze állt a bált, az első emelet szintbulit tartott, az egész épület beleremegett a hangfalak dübörgésébe, a folyosókat elöntötték az ittas egyetemisták (tudván, hogy másnap tanítási szünet van), de valahogy nem tudtam beleolvadni a feelingbe. Soha nem mozogtam otthonosan az effajta partikon. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne tudnék arconpörögni alkalomadtán. Maradtam én már hajnali hatig táncházban, vagy épp rockkocsmában jóbarátokkal. De ez a gátlástalan, személytelen hedonizmus nem az én műfajom. Dumáltam egy sort Bíborkával, és amit pozitívumként értékelek, hogy meghívott a szombat este tartandó születésnapi ivászatra, de nem hinném, hogy elmegyek. Nem tudnám önfeledten elereszteni magam egy többé-kevésbé idegenekből álló társaságban, csak mert közösen piálunk.

Hazaérkezésem sem volt zökkenőmentes, tudniillik a szüleim bejöttek értem kocsival, és hiába hangsúlyoztam nekik, hogy a kollégiummal szemközti buszmegállóban leszek, juszt is odakanyarodtak az épület elé. Éktelen lebőgés. Otthon meg hatalmas rumli, az ágyamról úgy kellett lesöpörnöm a nyaklánc-keresés hevében ráborított csecsebecséket.

Végül, mindezek megkoronázásaképp, hajnali fél kettő tájban forgó gyomorral felébredtem és elénekeltem a "fürge rókalábak"-at a WC-kagyló fölött görnyedezve.  

Annyira elkeserítő! Úgy képzeltem, hogy elbeszélgetek az elsőévesekkel (azért vettem fel mind a pentagramm, mind a Mjolnir - medálomat, mert titkon reméltem, talán valamelyikük rokon lelkületű), esetleg megismerkedek köztük egy helyes fiúval (az egyetlen jóképű srác, mellesleg néptáncos, a már emlegetett 'Gyöngyvér' pasija), vagy épp sikerül levenni a lábáról (khmm, szó szerint) 'Farkast'. Ehelyett idő előtt becsíptem, elálmosodtam és hazajöttem, hogy aztán itthon kidobjam a taccsot. Gyönyörű, mondhatom.

Ma hajnalban még tejfehér köd hömpölygött a kertben, mikor kimentem megetetni a tyúkokat. A talpam alatt ropogott a deres fű, a leheletem táncoló páragomolyokban tört elő. Csend volt, a felkelő Nap vérnarancs korongja sejtelmesen szüremlett át a lassan eloszló gyöngyház derengésen. Megtöltöttem az etetőt és az itatót, aztán kinyitottam és kitámasztottam a tyúkól ajtaját. A tollas népség kotkodácsolva özönlött elő, s lelkesen szökdelve körbefutották a baromfiudvart. Léleksimogató ezeknek a pillanatoknak a békés egyszerűsége, a reggel fagyos szépségét betöltő áldott harmónia. Ez az én világom, nem a zajos éjszakai mulatság pörgő lüktetése. Én itt vagyok otthon.

tyúkudvar :)

(őurasága)

(a balerina)

(asszonynép)

(stan és pan)

(tollas kompánia)

 

(kukori)

kedd asszonya

Több forrásból tudhatjuk, hogy a kedd (Nagy)Boldogasszony, vagyis ősi istenanyánk napja, ám a gyimesi hagyomány arról is megemlékezik, hogy e napon szerencsétlen dolog bármiféle házi, házkörüli munkába belefogni. Ez a hiedelem többször is eszembe jutott ma, miközben szomszédtól szomszédig furikázva próbáltunk egy működőképes terménydarálót keríteni, hogy legalább részben megőrölhessük a délelőtt vásárolt mázsányi kukoricát. Édesapám nem volt a legfényesebb hangulatában, szemlátomást elkedvetlenítette a sorozatos kudarc, én meg azon tipródtam, hogy délre be kell érnem az egyetemre, s mindeközben odahaza a tyúkok gyanúm szerint a kerítést is elrágták éhségükben. Végül sikerült egy vödörnyi darát összehoznunk, de a végkifejletre nálam már-már beütött a sírhatnék, annyira kinyuvadtam; egyszóval jól megszenvedtem 'Babba Márja' haragját. Azóta is terménydarálót vadászok a neten. Soha nem hittem volna, hogy egyszer ugyanolyan áhítattal fogok rá vágyakozni, mint annakidején a görkorcsolyára vagy az első túrahátizsákomra:).