A gyász attól válik igazán kézzelfoghatóvá, ahogy kezeljük. A viselkedésünkkel elősegítjük, hogy elméleti tényből tapintható valósággá nője ki magát.
Amikor tegnapelőtt átmentem a nővéremékhez, mindenfelé lehúzott rolókkal szembesültem. A házban alig égtek villanyok, az egyik faliszekrény tetején viszont vaskos piros gyertya pislákolt, nekitámasztva Napsugár néni fényképe. A gyerekek szokatlanul csendesek voltak, a legidősebb kislány újra és újra elpityeredett; amikor a vacsorára tálalt barátfüléről ezébe jutott Napsugár néni remek konyhaművészete; amikor a nővérem elővett néhány olyan ruhát, amit még Napsugár néni mosott ki, és jellegzetes illatuk az ő öblítőjéről árulkodott; amikor az órára nézve felfedezte, hogy nemsokára itt a halála időpontja. Egyedül a legkisebb poronty, az alig kétéves 'Luca' volt éppen olyan virgonc, mint amúgy, dehát persze ő nem foghatta fel az események jelentőségét.
Az egyik idős szomszédasszony átbicegett kondoleálni, épp velem egyidőben ért oda. Leült a kályhapadkára a nővéremmel, és felváltva sírdogáltak Napsugár néni meg a szomszédasszony egy éve elhalt férje fölötti bánatukban. A sógorom is melléjük telepedett, szokatlanul sápadtan és szótlanul.
Nem mondom, torokszorító jeleneteknek lettem tanúja, amelyek fényében nehezebb közömbös derűvel viselni a halálesetet. Belátom, hogy egy közeli hozzátartozó elvesztésénél az emberek többsége nehezen teszi magáévá a "neki már jobb így, mint ágyhoz kötve szenvedni/ odafentről is figyel minket és törődik velünk/ még az is lehet, hogy újra találkozunk" szemléletmódot. Hiába, hogy nem őt sajnáljuk, mint inkább magunkat, amiért nélküle kell folytatnunk az életünk, ettől nem lesz könnyebb.
Napsugár néni - mintha csak megérezte volna, mi következik - a kórházba kerülése előtti napon kitakarította az egész házat. Másnap kimosta az unokák nála maradt ruháit és megfőzte az ebédet. Mindent rendben hagyott maga után, ahogy egész életében tette.
A sógorom a halálát követő reggelen lement a mosókonyhába, összeszedni a megszáradt ruhákat, és megtalált ott egy karácsonyi képeslapot, amelyet Napsugár néni küldött nekik. Hónapokkal ezelőtt veszett nyoma, a sógorom sokat kereste, de álmában sem hitte volna, hogy a szülei házának alagsorában fog rábukkanni.
A képeslapon egy bibliai idézet szerepelt.
" Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdő és benne minden fa..." (Ézs 44.23)
Amikor tegnapelőtt átmentem a nővéremékhez, mindenfelé lehúzott rolókkal szembesültem. A házban alig égtek villanyok, az egyik faliszekrény tetején viszont vaskos piros gyertya pislákolt, nekitámasztva Napsugár néni fényképe. A gyerekek szokatlanul csendesek voltak, a legidősebb kislány újra és újra elpityeredett; amikor a vacsorára tálalt barátfüléről ezébe jutott Napsugár néni remek konyhaművészete; amikor a nővérem elővett néhány olyan ruhát, amit még Napsugár néni mosott ki, és jellegzetes illatuk az ő öblítőjéről árulkodott; amikor az órára nézve felfedezte, hogy nemsokára itt a halála időpontja. Egyedül a legkisebb poronty, az alig kétéves 'Luca' volt éppen olyan virgonc, mint amúgy, dehát persze ő nem foghatta fel az események jelentőségét.
Az egyik idős szomszédasszony átbicegett kondoleálni, épp velem egyidőben ért oda. Leült a kályhapadkára a nővéremmel, és felváltva sírdogáltak Napsugár néni meg a szomszédasszony egy éve elhalt férje fölötti bánatukban. A sógorom is melléjük telepedett, szokatlanul sápadtan és szótlanul.
Nem mondom, torokszorító jeleneteknek lettem tanúja, amelyek fényében nehezebb közömbös derűvel viselni a halálesetet. Belátom, hogy egy közeli hozzátartozó elvesztésénél az emberek többsége nehezen teszi magáévá a "neki már jobb így, mint ágyhoz kötve szenvedni/ odafentről is figyel minket és törődik velünk/ még az is lehet, hogy újra találkozunk" szemléletmódot. Hiába, hogy nem őt sajnáljuk, mint inkább magunkat, amiért nélküle kell folytatnunk az életünk, ettől nem lesz könnyebb.
Napsugár néni - mintha csak megérezte volna, mi következik - a kórházba kerülése előtti napon kitakarította az egész házat. Másnap kimosta az unokák nála maradt ruháit és megfőzte az ebédet. Mindent rendben hagyott maga után, ahogy egész életében tette.
A sógorom a halálát követő reggelen lement a mosókonyhába, összeszedni a megszáradt ruhákat, és megtalált ott egy karácsonyi képeslapot, amelyet Napsugár néni küldött nekik. Hónapokkal ezelőtt veszett nyoma, a sógorom sokat kereste, de álmában sem hitte volna, hogy a szülei házának alagsorában fog rábukkanni.
A képeslapon egy bibliai idézet szerepelt.
" Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdő és benne minden fa..." (Ézs 44.23)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése