Mmm, ez az idő - a hét elején a kitartó esőzés, az utóbbi napokban a szelíd felmelegedés - igazi gombacsalogató (csalhatatlanul jelzi a szezon kezdetét, hogy tegnap éjjel gombászásról álmodtam, a kibontakozófélben lévő gombaőrület első tüneteként). Ami a gombák szerepét illeti a természetfelettire irányuló kulturális és mágikus hagyományokban, írtam már a boszorkánykörről és a hallucinogén gombák dicső múltra visszatekintő felhasználásáról az eksztatikus élmény kiváltásának gyakorlatában (legyen szó az istenek húsáról, a varázsgombáról vagy az Indra által olyigen kedvelt mennyei nedű, a szóma, haoma alapanyagaként szolgáló légyölő galócáról*). Ezúttal Zsigmond Győző "Gomba és boszorkányság" c. tanulmányából (megjelent: Pócs, 2004) kivonatolt adalékokkal szeretném gazdagítani ismereteinket.
A magyar néphagyományból nem mutatható ki a pszichoaktív gombák - rituális-mágikus indíttatású - szándékos fogyasztása, ugyanakkor egyes fajok hallucinogén hatása közismert volt. Talán egykori megkülönböztetett jelentőségére utal a légyölő galóca "bolondgomba" elnevezése (amelyet ma már általános értelemben minden ehetetlen vagy mérgező gombára alkalmazunk). E faj a szibériai samanizmusban széles körben elterjedt bódítószer, s meglehet, hajdani őseink samanisztikus révülési gyakorlatában is szerepet játszott, ezért tüntette ki a népnyelv e sajátos jelzővel (amely a szomszéd nemzetek körében nem, vagy legfeljebb a magyarságtól történő átvételként ismert). A kereszténység előtti világképben fontos (mágikus vagy kultikus-szertartási célokra használt) növények később - egyházi nyomásra - gyakran kaptak lekicsinylő, pejoratív megnevezést, ezzel is nyomatékosítva "démoni" jellegüket: meglehet, az Amanita muscaria épp e folyamatnak áldozatul esve vált "bolonddá" (hiszen a sámán révülése, amely a szenttel folytatott kommunikáció szakrális eszköze, a hittérítők szemében nem egyéb buta babonaságnál, ördögi őrületnél**). Egyébként hasonlóan sokatmondó a "badargomba" titulus, amivel nyelvünk a Psylocibe-fajokat jelöli.
A légyölő galóca akaratlan fogyasztása nyomán bekövetkező "bolondságról" több megmosolyogtatóan mulatságos gyűjtés is beszámol: "Két öreg megbolondult a gombától, s egyet táncoltak tőle, s közben mondogatták, hogy: Ripszom, ripszom...." "Egy házaspárral történt. Táncoltak bolondul a táncgombától, bolondgombától...A légygombától volt ez." "Kimentek valami atyafik szénát csinálni. Gombát szedtek, s megkészítették. Aztán kiállt az egyik a Bolondmezőre s irányította a vasúti forgalmat, mint született forgalmista" (természetesen csak a képzelt vonatközlekedést kalauzolta az illető. Idézetek forrása: Zsigmond, 2004).
A boszorkánysággal kapcsolatban peranyagokban is elő-előbukkannak a gombák. Javítanom kell a boszorkánykörről szóló bejegyzésemet, amelyben azt írtam, a kifejezésen kívül a magyar folklórban nem találni nyomát a gombakarikához társuló mágikus képzeteknek. A megnevezés magyarázata elhangzik egy 1728-as szegedi boszorkányperben: "Ahol táncolnak, sehol fű nem nől, hanem csak vörös gomba, azzal is élnek". A Szegedhez tartozó Algyőn rögzített közlés szerint "a boszorkányok telihold idején, éjfélkor tartott találkozójuk helyén, ott, ahol körben táncolnak, másnapra kör alakban kinő a gomba" (Zsigmond, 2004). Korondi történet mesél az erdőben dolgozó toplászról, akit éjszaka - az általa húzott varázskör mentén - piros csizmás leányok táncolnak körbe. "Olyan tudománya volt Pali bának, hogy az erdőn akárhol meg mert hálni éjjel. Egy fa alá tüzet, tett (sic!), s egy pálcáva húzott egy kört, s azt a pácát a kör közepibe szúrta, s olyan varázsigét tudott mondani, hogy a körbe nem tudtak bémenni a boszorkányok... Meg is járta egyszer, hogy hát hét piros csizmás fejérnép ott táncol a tűz körül, s énekelték, hogy: >>Nem kapsz toplót, Bancza Pali!<<. De aztán csak ementek me nem tudtak hozzáférni Pali bához. A boszorkányok a körbe s a kör körül táncoltak, de Pali bának ártani nem tudtak." (uo.). A mágikus kört kitáncoló piros lábbelis menyecskék figurája mintha a "vörös gombát" fogyasztó (s attól táncra perdülő, vagy táncukkal azt a földbe elplántáló) boszorkányok allegóriája volna.
Amíg a légyölő galóca a boszorkányok eledele, addig egészen másféle produktum a "boszorkánytojás". A szemérmetlen (vagy erdei) szömörcsög (Phallus impudicus, a név nagyon kifejező) majdnem tökéletes gömb-forma fiatal példányai kapták ezt a csöppet sem hízelgő megnevezést. Egyébként a gomba e fejlődési szakaszában még ehető is, noha keveseknek van gusztusa hozzá. Ugyancsak kevésbé étvágygerjesztő a pöffetegek délnyugat-dunántúli "banyaposz, banyapusz, banyaposszogató" megnevezése.
A gombákhoz fűződő elgondolásokban más hiedelemlények szintúgy helyt kaptak. Mezőségen "szépasszonykalán"-nak nevezik a pecsétviszagombát, és különböző gyógyítási eljárásokban alkalmazzák. Számos olyan gombamegnevezés ismert, amely sokat sejtetően utal a néphit jeles alakjaira (különösen a boszorkánnyal rokon bábára, banyára, illetve az ördögre, amelyről tudható, hogy - amint arról már szóltam - a gyakran a hajdani hitvilág, mágikus gyakorlat növényi "kulcsszereplőinek" démonizálása végett ragadt az illető fajra). Alább ezekből közlök rövid válogatást (az idézett műből átvett '?' bizonytalanságot, a '+' ehető, a '!' mérgező, a '(!)' az adatközlők által mérgezőnek tartott gombát mutat; a jelöletlen gombák ehetetlenek vagy étkezési szempontból jelentéktelenek.
Bábagomba - Boletus spp. +, Háromszék (ehető tinóru,-és vargányafélék).
Bábasegg - Boletus edulis, +, Háromszék (ízletes vargánya)
Bábaseggű ? - Leccinum griseum ? , Leccinum scabrum + , Kárpátalja (sötét, illetve barna érdestinóru).
Bábafinggomba - Lycoperdon spp. + (!) ? (bizonyos pöffetegek)
Ördögpipa - Lycoperdon, Calvatia, ..., + (!), Kárpátalja (pöffetegek).
Végezetül álljon itt néhány olyan gombanév, amely arra mutat, hogy az adott faj valamilyen módon kötődik a természetfelettihez, a szentséghez. Ezek közül elsősorban azokat válogattam ki, amik a boszorkánysághoz, mágiához, a velük összefüggő jeles napokhoz, az "alvilághoz" kapcsolódnak. Zsigmond megemlíti még a pohárgombák (Cyathus spp.) "Isten kosárkája, Isten pohárkája" stb. megjelölését, valamint a hóragombát (Marasmius oreades - szegfűgomba) pünkösdi tinórut (Boletus aestivalis - nyári vargánya) és harangozógombát (Coprinus spp. - tintagombák).
Kígyógomba, csúszógomba - Phallus impudicus (!), Szilágyság és Kőszeg vidéke, ill. Kárpátalja (szemérmetlen szömörcsög. A csúszó itt a kígyóra utal, amely a néphit és a boszorkányság sokoldalú, "alvilági", varázserejű állata, s persze nem utolsósorban erotikus szimbólum.)
Esőgomba - Coprinus + (!), Kőszeg vidéke (tintagombák. A szerző szerint a név jövendölő eljárás emlékét őrzi, de gyakorlatiasabb megközelítés is elképzelhető: a tintagombák eső után villámgyorsan kifejlődnek.)
Gyűlésgomba - Armillariella mellea, +, Háromszék. (tuskógomba. Ismét: a "gyűlés" vonatkozhat boszorkányok csoportosulására, de éppúgy arra is, ahogy ősszel az alkalmas termőhelyeken ez a gomba seregestől "meggyűlik", felszaporodik).
Szentgyörgygomba - Morchella spp,. +, Kászon, Moldva, Ormánság, Felvidék (kucsmagombák) / Calocybe gambosa, +, Kolozs m, Vas m, Zselic (májusi pereszke. Szent György napja tavaszkezdő ünnep, egyben közismert gonoszjáró dátum, rengeteg, az ekkor kihajtott állatállomány védelmét szolgáló varázscselekmény és hiedelem fűződik hozzá. Ugyanakkor a titulus utalhat egyszerűen a jelzett gombák tavaszi megjelenésére is.)
Szentgyörgyke - Verpa bohemica, +, Ormánság (cseh kucsmagoba, ld. mint fent).
Szentmihálygomba - Armillariella mellea ?, +, Miskolc vidéke, Kőszeg vidéke. (tuskógomba. Szent Mihály hagyományosan az állatok beterelésének időpontja, s éppúgy, mint a szent györgy-napi kihajtáshoz, ehhez is mágikus praktikák, hiedelmek sora társul. Ugyanakkor a tuskógombára is igaz, hogy ősszel, szeptember vége fele jelenik meg).
Táncgomba - Amanita muscaria, !, Csík (légyölő galóca)
Táncgomba - ? Marasmius oreades +, Moldva (szegfűgomba, gyakran boszorkánykörökben terem).
Táncosgomba - ?, Gömör.
Források:
Zsigmond Győző 2004 : Gomba és boszorkányság. In: Pócs Éva (szerk): Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Tanulmányok a transzcendensről IV. Balassi Kiadó, Budapest.
* Az Amanita muscaria-t több szerző, köztük a strukturális antropológia alapítóatyja, Claude Levi-Strauss (mások nyomán) a szóma alapanyagaként határozza meg. Ugyanakkor egyéb fajok, növények is fel-felbukkannak e szerepben (pl. Asclepius acida, Nelumbo nucifera). Ezzel kapcsolatban ld: Szóma Rosta Erzsébet honlapján; Levi-Strauss, Claude (2001): A gombák a kultúrában. In: uő: Strukturális antropológia II. Osiris Kiadó, Budapest.
** Megdöbbentő, hogy a samanizálást milyen hosszan sújtotta a "felsőbbrendű" európai-keresztény kultúra képviselőinek megvetése, lenézése, vagy legalábbis: furcsálkodó döbbenete. Még a szakmai kutatás megindulása után is komoly cikkek, írások tárgyalták e jelenséget a (feltételezett) "sarkköri hisztériával" összefüggésben, amelyet a pólusok környékén élő társadalmakban a zord éghajlat, a forrásokban szűkölködő, barátságtalan természeti környezet és mindenekfelett: a hónapokig tartó szinte teljes sötétség, majd a szintén hónapokig elhúzódó bágyadt világosság vált ki. A teória szerint e genetikailag kódolt túlérzékenység teszi hajlamossá a szibériai népek sámánjait, hogy transzba essenek, látomásokat nyerjenek (vagy hallucináljanak), s lehetővé, hogy a közönség átélve elhiggye a tudó "színjátékát". Az utóbbi időkben a mind objektívebbé és - több diszciplína bekapcsolódásával - mind szélesebb látókőrűvé váló kutatás már eljutott arra a felismerésre, hogy a sámán nemhogy "ideggyenge idióta", épp ellenkezőleg: a közösség oszlopa, támasza. A samanizálás során valóban átélt embert próbáló pszichés, érzelmi és fizikai megterhelés elviseléséhez kifejezetten szilárd, kiegyensúlyozott, stabil jellem kell (ez persze nem mond ellent a természetfelettire nyitott, érzékeny lelkialkatnak). Igaz, az utóbbi évszázad etnológusai például Oroszországban olyan sámánokkal is találkoztak, akiket az uralkodó ideológia hivatásuk elhagyására kényszerített, s ebbe beleroppantak, némelyek valósággal megzavarodtak.
 |
| légyölő galóca |
A légyölő galóca akaratlan fogyasztása nyomán bekövetkező "bolondságról" több megmosolyogtatóan mulatságos gyűjtés is beszámol: "Két öreg megbolondult a gombától, s egyet táncoltak tőle, s közben mondogatták, hogy: Ripszom, ripszom...." "Egy házaspárral történt. Táncoltak bolondul a táncgombától, bolondgombától...A légygombától volt ez." "Kimentek valami atyafik szénát csinálni. Gombát szedtek, s megkészítették. Aztán kiállt az egyik a Bolondmezőre s irányította a vasúti forgalmat, mint született forgalmista" (természetesen csak a képzelt vonatközlekedést kalauzolta az illető. Idézetek forrása: Zsigmond, 2004).
A boszorkánysággal kapcsolatban peranyagokban is elő-előbukkannak a gombák. Javítanom kell a boszorkánykörről szóló bejegyzésemet, amelyben azt írtam, a kifejezésen kívül a magyar folklórban nem találni nyomát a gombakarikához társuló mágikus képzeteknek. A megnevezés magyarázata elhangzik egy 1728-as szegedi boszorkányperben: "Ahol táncolnak, sehol fű nem nől, hanem csak vörös gomba, azzal is élnek". A Szegedhez tartozó Algyőn rögzített közlés szerint "a boszorkányok telihold idején, éjfélkor tartott találkozójuk helyén, ott, ahol körben táncolnak, másnapra kör alakban kinő a gomba" (Zsigmond, 2004). Korondi történet mesél az erdőben dolgozó toplászról, akit éjszaka - az általa húzott varázskör mentén - piros csizmás leányok táncolnak körbe. "Olyan tudománya volt Pali bának, hogy az erdőn akárhol meg mert hálni éjjel. Egy fa alá tüzet, tett (sic!), s egy pálcáva húzott egy kört, s azt a pácát a kör közepibe szúrta, s olyan varázsigét tudott mondani, hogy a körbe nem tudtak bémenni a boszorkányok... Meg is járta egyszer, hogy hát hét piros csizmás fejérnép ott táncol a tűz körül, s énekelték, hogy: >>Nem kapsz toplót, Bancza Pali!<<. De aztán csak ementek me nem tudtak hozzáférni Pali bához. A boszorkányok a körbe s a kör körül táncoltak, de Pali bának ártani nem tudtak." (uo.). A mágikus kört kitáncoló piros lábbelis menyecskék figurája mintha a "vörös gombát" fogyasztó (s attól táncra perdülő, vagy táncukkal azt a földbe elplántáló) boszorkányok allegóriája volna.
 |
| kettészelt "boszorkánytojás" |
A gombákhoz fűződő elgondolásokban más hiedelemlények szintúgy helyt kaptak. Mezőségen "szépasszonykalán"-nak nevezik a pecsétviszagombát, és különböző gyógyítási eljárásokban alkalmazzák. Számos olyan gombamegnevezés ismert, amely sokat sejtetően utal a néphit jeles alakjaira (különösen a boszorkánnyal rokon bábára, banyára, illetve az ördögre, amelyről tudható, hogy - amint arról már szóltam - a gyakran a hajdani hitvilág, mágikus gyakorlat növényi "kulcsszereplőinek" démonizálása végett ragadt az illető fajra). Alább ezekből közlök rövid válogatást (az idézett műből átvett '?' bizonytalanságot, a '+' ehető, a '!' mérgező, a '(!)' az adatközlők által mérgezőnek tartott gombát mutat; a jelöletlen gombák ehetetlenek vagy étkezési szempontból jelentéktelenek.
Bábagomba - Boletus spp. +, Háromszék (ehető tinóru,-és vargányafélék).
Bábasegg - Boletus edulis, +, Háromszék (ízletes vargánya)
Bábaseggű ? - Leccinum griseum ? , Leccinum scabrum + , Kárpátalja (sötét, illetve barna érdestinóru).
Bábafinggomba - Lycoperdon spp. + (!) ? (bizonyos pöffetegek)
Ördögpipa - Lycoperdon, Calvatia, ..., + (!), Kárpátalja (pöffetegek).
Végezetül álljon itt néhány olyan gombanév, amely arra mutat, hogy az adott faj valamilyen módon kötődik a természetfelettihez, a szentséghez. Ezek közül elsősorban azokat válogattam ki, amik a boszorkánysághoz, mágiához, a velük összefüggő jeles napokhoz, az "alvilághoz" kapcsolódnak. Zsigmond megemlíti még a pohárgombák (Cyathus spp.) "Isten kosárkája, Isten pohárkája" stb. megjelölését, valamint a hóragombát (Marasmius oreades - szegfűgomba) pünkösdi tinórut (Boletus aestivalis - nyári vargánya) és harangozógombát (Coprinus spp. - tintagombák).
Kígyógomba, csúszógomba - Phallus impudicus (!), Szilágyság és Kőszeg vidéke, ill. Kárpátalja (szemérmetlen szömörcsög. A csúszó itt a kígyóra utal, amely a néphit és a boszorkányság sokoldalú, "alvilági", varázserejű állata, s persze nem utolsósorban erotikus szimbólum.)
Esőgomba - Coprinus + (!), Kőszeg vidéke (tintagombák. A szerző szerint a név jövendölő eljárás emlékét őrzi, de gyakorlatiasabb megközelítés is elképzelhető: a tintagombák eső után villámgyorsan kifejlődnek.)
Gyűlésgomba - Armillariella mellea, +, Háromszék. (tuskógomba. Ismét: a "gyűlés" vonatkozhat boszorkányok csoportosulására, de éppúgy arra is, ahogy ősszel az alkalmas termőhelyeken ez a gomba seregestől "meggyűlik", felszaporodik).
Szentgyörgygomba - Morchella spp,. +, Kászon, Moldva, Ormánság, Felvidék (kucsmagombák) / Calocybe gambosa, +, Kolozs m, Vas m, Zselic (májusi pereszke. Szent György napja tavaszkezdő ünnep, egyben közismert gonoszjáró dátum, rengeteg, az ekkor kihajtott állatállomány védelmét szolgáló varázscselekmény és hiedelem fűződik hozzá. Ugyanakkor a titulus utalhat egyszerűen a jelzett gombák tavaszi megjelenésére is.)
Szentgyörgyke - Verpa bohemica, +, Ormánság (cseh kucsmagoba, ld. mint fent).
Szentmihálygomba - Armillariella mellea ?, +, Miskolc vidéke, Kőszeg vidéke. (tuskógomba. Szent Mihály hagyományosan az állatok beterelésének időpontja, s éppúgy, mint a szent györgy-napi kihajtáshoz, ehhez is mágikus praktikák, hiedelmek sora társul. Ugyanakkor a tuskógombára is igaz, hogy ősszel, szeptember vége fele jelenik meg).
Táncgomba - Amanita muscaria, !, Csík (légyölő galóca)
Táncgomba - ? Marasmius oreades +, Moldva (szegfűgomba, gyakran boszorkánykörökben terem).
Táncosgomba - ?, Gömör.
 |
| ördögpipa, banyaposz - lycoperdon spp. |
 |
| szépasszonykalán - ganoderma lucidum |
 |
| gyűlésgomba, szentmihálygomba - armillariella mellea |
 |
| szentgyörgygomba - morchella (esculenta) |
 |
| táncgomba - marasmius oreades |
 |
| esőgomba - coprinus (comatus) |
 |
| bábaseggű - leccinum scabrum |
 |
| csúszógomba, kígyógomba - phallus impudicus |
Források:
Zsigmond Győző 2004 : Gomba és boszorkányság. In: Pócs Éva (szerk): Áldás és átok, csoda és boszorkányság. Tanulmányok a transzcendensről IV. Balassi Kiadó, Budapest.
* Az Amanita muscaria-t több szerző, köztük a strukturális antropológia alapítóatyja, Claude Levi-Strauss (mások nyomán) a szóma alapanyagaként határozza meg. Ugyanakkor egyéb fajok, növények is fel-felbukkannak e szerepben (pl. Asclepius acida, Nelumbo nucifera). Ezzel kapcsolatban ld: Szóma Rosta Erzsébet honlapján; Levi-Strauss, Claude (2001): A gombák a kultúrában. In: uő: Strukturális antropológia II. Osiris Kiadó, Budapest.
** Megdöbbentő, hogy a samanizálást milyen hosszan sújtotta a "felsőbbrendű" európai-keresztény kultúra képviselőinek megvetése, lenézése, vagy legalábbis: furcsálkodó döbbenete. Még a szakmai kutatás megindulása után is komoly cikkek, írások tárgyalták e jelenséget a (feltételezett) "sarkköri hisztériával" összefüggésben, amelyet a pólusok környékén élő társadalmakban a zord éghajlat, a forrásokban szűkölködő, barátságtalan természeti környezet és mindenekfelett: a hónapokig tartó szinte teljes sötétség, majd a szintén hónapokig elhúzódó bágyadt világosság vált ki. A teória szerint e genetikailag kódolt túlérzékenység teszi hajlamossá a szibériai népek sámánjait, hogy transzba essenek, látomásokat nyerjenek (vagy hallucináljanak), s lehetővé, hogy a közönség átélve elhiggye a tudó "színjátékát". Az utóbbi időkben a mind objektívebbé és - több diszciplína bekapcsolódásával - mind szélesebb látókőrűvé váló kutatás már eljutott arra a felismerésre, hogy a sámán nemhogy "ideggyenge idióta", épp ellenkezőleg: a közösség oszlopa, támasza. A samanizálás során valóban átélt embert próbáló pszichés, érzelmi és fizikai megterhelés elviseléséhez kifejezetten szilárd, kiegyensúlyozott, stabil jellem kell (ez persze nem mond ellent a természetfelettire nyitott, érzékeny lelkialkatnak). Igaz, az utóbbi évszázad etnológusai például Oroszországban olyan sámánokkal is találkoztak, akiket az uralkodó ideológia hivatásuk elhagyására kényszerített, s ebbe beleroppantak, némelyek valósággal megzavarodtak.
Nagyon jó cikk
VálaszTörlés