a toradzsa temetkezés

Az indonéziai toradzsák halotti rítusai a kettős temetkezés gyakorlatának megfelelően két szakaszra bomlanak. Közvetlenül a halál után a tetemet több réteg ruhába csavarják és a cölöpökön álló tongkonan (azaz lakóház) alatt helyezik el. A végleges temetésig eltelő várakozási időben a lélek korábbi otthona körül kóborol és felkészül a holtak országába vezető hosszú útra. A második, hónapokkal vagy akár évekkel később megrendezésre kerülő ceremónia a család anyagi lehetőségeihez mérten általában nagyszabású és vendégek sokaságát (százait, sőt, ezreit) fogadja. Fő célja, hogy kiszolgálja az elhunyt túlvilági szükségleteit a koporsóba helyezett használati tárgyak és a több napig elhúzódó szertartás fénypontjaként feláldozott lábasjószágok (bivalyok, disznók, baromfi) révén. A rítusok biztosítják, hogy a halott megérkezzen Puya-ra, azaz a másvilágra, és ott méltó fogadtatásban részesüljön. A tetemet faragott sziklasírban, sziklafalba mélyített vagy természetes kőfülkében, esetenként - elsősorban gyermekeknél - sziklaperemre, fára függesztett koporsóban helyezik végső nyugalomra. Utóbbi kevésbé tartós, hiszen a kötelek néhány év alatt szétmállanak és a koporsó a földre zuhan, hogy ott a maradványokkal együtt az enyészeté legyen: nem véletlen, hogy főleg csecsemők kerülnek ily módon elhantolásra.

Amiért a toradzsa temetkezési szokások többé-kevésbé közismertté váltak, az egyrészt a jómódúak sírjai elé állított, az elhunytakat mintázó embernagyságú fabábuk (tau-tau) seregének szokatlan látványa (a róluk készült fotók az internet birodalmát is meghódították). A tau-tauk feladata az élők oltalmazása és a kripta őrzése volt, s míg eleinte csupán az eltávozott nemét stilizáló vonásokkal látták el őket, újabban a készítők fényképszerű hasonlóságra törekednek. Napjainkban sajátos keverékét mutatják a hagyományos vallásnak és a keresztény misszionáriusok erőfeszítéseinek, merthogy például egyéb fontos használati tárgyak mellett Bibliát is hordoznak. Anyaguk kifejezi a megrendelők vagyoni helyzetét: a tehetőseké tartós fából készül és drága öltözéket visel, a kevésbé tehetősek viszont beérik a bambusszal, és a második temetési szertartás után ruháitól is megfosztják a bábut. 

A toradzsák másik és talán még különösebb kulturális sajátossága a minden év augusztusában megrendezett Ma'Nene, amikor a halottak mumifikálódott testét exhumálják, megmossák, átöltöztetik és körbeviszik a faluban. A szokásban manifesztálódik a hozzátartozók azon törekvése, hogy az elhunytat ismét - vagy továbbra is - a közösség részeként kezeljék, megerősítsék a közte és családja közt fennálló kötelékeket és hangsúlyozzák élők és holtak összetartozását.

 

 

Zárásként néhány személyes gondolatot szeretnék megfogalmazni. A fenti képeket válogatva, a Google találatai között böngészve egyre csak erősödött bennem az az érzés, hogy valami tiszteletlen, szentségsértő dolgot művelek. A nyugati civilizáció szenzációéhsége felkapottá tette és sajtóanyaggá redukálta más kultúrák egzotikusnak vélt halotti rítusait, tömegcikké alacsonyítva és az európai ember pillanatnyi szórakozásának alárendelve az élet olyan bensőséges pillanatait, mint a temetés és a gyász. Még az antropológus is szüntelen etikai konfliktussal küzd, mikor - bármily nemes szándék, tudományos elhivatottság motiválja is - jegyzetfüzetével, fényképezőgépe objektívén keresztül kutatási anyagként rögzíti mások fájdalmát. Nehéz dilemma ez, hiszen egymás megismeréséhez, a kulturális diverzitás elfogadásához kétségtelenül hozzájárulnak mind a szakmai munkák, mind a weben terjedő ismeretek. Mégis, a közölt fotók annyi gyengédségről, tiszteletről, szeretetről árulkodnak, hogy akaratlanul is úgy érzem, az internetes felületeken történő profán tálalásuk kizsákmányoló, lecsupaszító módon visszaél az általuk megörökített momentumok szentségével és szépségével. Mindezek ellenére abban a reményben nyúlok magam is ehhez a közlési módhoz, hogy olvasóimat (azt a maradék két főt) nem pusztán a napi idegborzolás vágya vagy a morbid kíváncsiság hajtja, s a groteszk látvány mögött észreveszik azt, ami meghatóan szép.