Az első, Kárpát-medencei istenábrázolások a neolitikumból származnak. E korszak a mezőgazdasági művelés megjelenésével veszi kezdetét, amely Kisázsiából (a mai Irán, Szíria, Irak és Dél-Anatólia területéről) kiindulva meghódította Európát. Míg a Közel-Keleten i.e. 10 000 környékére datálhatók az első földművelő telepek, Dél-Európában csak i.e. 7000 után, hazánkban pedig i.e. 6000-5000 között jelennek meg. Az Elő-Ázsiából érkező telepesek magukkal hozták a Kárpát-medencében idegenhonos kecskét, juhot vagy árpát; az Alföld kiterjedt lápvidékén élő mocsári marha domesztikációja viszont már helyben indult meg. A Keszthely-Munkács vonaltól délre eső területeken fokozottan érezhető a balkáni-anatóliai hatás, sőt, a leletek egy része a mezopotámiai kultúrkörrel rokon vonásokat mutat.
Az új életforma előidézte a világkép átalakulását is: míg a vadászó-halászó társadalmakban a természeti szellemek, totem-állatok kultusza dominál, az újkőkori népességnél a háziasított állatfajok, az időjárási elemek és a földi változásokra kiható égitestek, valamint a termékeny anyaföld válik vallási hódolat tárgyává. A fazekasmesterség, az agyagszobrászat lehetővé tette a transzcendens létezők művészi megjelenítését. A földművelés istenei az i.e. VI. évezred közepén bukkannak fel a Kárpát-medencében.
Egyik legidősebb képviselőjük a Lúdvári Vénusz, amely a mai Gyálarét körzetben feltárt két újkőkori település - Szilágyi-major (i.e. 5800) és Lúdvár (i.e. 5700) - ásatásai során bukkant elő. A '60-as évek elején egy szerencsés véletlen hozta napvilágra a lelőhelyet: útépítés közben botlottak bele a hajdani telephelyek maradványaiba. Ami a Lúdvári Vénuszt illeti, agyagból formált, 16 centiméter magas, kerekded tomporú nőalak; aránytalanul nagy, minden bizonnyal szimbolikus okokból túlhangsúlyozott alteste nem a korabeli szépségideál, hanem a női termékenység, a bőkezű anyatermészet megjelenítésére szolgál. Az istennő-figura érdekessége, hogy két darabból állították össze: a jobb,- és baloldali testfélt megformázó agyagdarabba a rögzítést szolgáló gyufaszálnyi ágacskákat szúrtak, összeillesztették, majd egyben kiégették őket. Trogmayer Ottó, az ásatásokat vezető régész szerint ez a kialakítás talán a világban tapasztalt bináris oppozíciókat - nap-éj, férfi-nő, stb. - jelképezi.
(Érdemes megemlíteni Fekete Mária régész-professzor gondolatait a Körös-kultúra steatopyg - vagyis zsírfarú - idoljai kapcsán, amelyek töredékes formában más hazai lelőhelyekről is ismertek [példa: séi vénusz, nagycenki vénusz, gorzsai vénusz]. Szerinte e szobrocskák egyszerre stilizálják a teremtés két pólusát, férfit és nőt, amelyek egymást kiegészítő ellentéte a termékenység záloga [nem véletlen, hogy a két nemet eggyé olvasztó hímnős, hermafrodita ábrázolások is ismertek], s ami funkciójukat illeti, a természet megújulásáért hozott [ciklikus] áldozatként szolgáltak: több részből történő kialakításuk szertartásos feldarabolásukat segítette elő. "Ily módon - írja Fekete Mária - a majdan kialakuló istenvilág azon [képviselőinek] előképei, akik halálukkal és újjászületésükkel az élet és az étel reményét és folyamatosságát biztosítják az emberek számára." )
A tiszai műveltségből származik az I. Kökénydombi Vénusz, amely az i.e. V. - IV. évezredben készült és a Hódmezővásárhely melletti Kopáncs-Kökénydomb ásatásai során került elő az 1940-es évek elején. Zsámolyon ülő nőalakot mintázó (talán áldozati?) edény; magassága körülbelül 22 cm, a rákarcolt geometrikus mintázat valószínűleg öltözékét stilizálja (hasonló, szövetmintás díszítés edényeken is megfigyelhető), csuklóin karperecet visel. Ma is élénk vörös színét festésnek köszönheti. Mivel a vállak fölött eltört, elképzelhető, hogy korábban kidolgozott fejjel, esetleg arccal rendelkezett: a jelenlegi állapot restaurátori kiegészítés.
Az ülő nőalakot formázó edények egyébként a kora-neolitikum végétől széles körben elterjedt leletei a Kárpát-medencének. A Kökénydombi Vénuszhoz hasonló kultusztárgy,- vagy szimbólum lehetett a Törökbálint-dulácskai edény. A méltóságteljes pózban ülő, derűs arcú asszonyfigura a Kökénydombi Vénuszhoz hasonlóan hasán nyugtatja a kezeit, keblét apró kiemelkedések szimbolizálják; társnőjétől eltérően jól megformált fejjel rendelkezik. A plasztikusan részletezett haj,- és ruhamintázat a korabeli viseletre enged következtetni. Hasonlóan kidolgozott (talán istenarc-) ábrázolás található az ugyanezen lelőhelyről előkerült kerámia-amforán, amelyet a kutatás szintén szakrális-mágikus eszközként tart számon.
Ugyancsak a tiszai műveltség szolgáltatta a szegvár-tűzkövesi idolokat. A dr. Csalog József vezetésével 1954 és 1969 közt zajló feltárás első és talán legismertebb tagja a Sarlós Isten. A 25.6 cm magas, trónuson ülő szobrocska az I. Kökénydombi Vénuszhoz hasonlóan üreges, derekán övszerű díszítménnyel, mindkét kezén karpereccel. Arca csapott, lapos, de kidolgozott, talán maszkot stilizál. Nevét a vállán nyugvó aratószerszámról, sarlóról kapta. Társai két széken ülő nőalak, egy hermafrodita vonásokat mutató istenség és a "Baltás Isten" (utóbbinak vállán csak lenyomata található a földben elkorhadt hajdani fa baltanyélnek; az aprócska balta agyagból megformált feje mellette hevert). Makkay Sándor szerint a Sarlós Isten a Földet és Eget elválasztó istenség mítoszát előlegezi meg, gondolva itt elsőként is az Uránoszt sarlóval kasztráló Kronoszra, aki tettével véget vetett Ég és Föld, Uránosz és Gaia házasságának.
Nem lehet e bejegyzés keretében megfelelőképp méltatni a páratlanul gazdag Vinča-Tordos kultúra leletegyüttesét. E fiatalabb neolitikumi műveltség az i.e. V. - i.e. III évezred közti időben uralta a Kárpát-medence déli öblét: a Balkántól Délkelet-Erdélyen át egészen Kisázsiáig terjedt. Legjelentősebb lelőhelyei a névadó (hajdan a magyarországi Bánát megyéhez, ma Szerbiához tartozó) Vinča, az erdélyi Tordos (Turdaș) és a szintén erdélyi Tatárlaka (Tărtăria). Utóbbit az itt megtalált, írásjelekkel ellátott fogadalmi táblák tették igazi kuriózummá, amelyek - 28 apró kerámia,- illetve alabástromfigura társaságában - egy áldozati gödör mélyén hevertek. Írásjegyeik a mezopotámiai piktogrammokkal rokoníthatók, jelezve a Közel-Kelettel ápolt szoros - talán kereskedelmi? - kapcsolatot; a felirat az uruki és dzsemnet-naszr-i írás ismeretében jól értelmezhető, az égőáldozatul felajánlott javakat és az áldozattal megörvendeztetni kívánt isteneket sorolja fel.
A kultúra bővelkedik gyönyörűen kidolgozott, absztrakt, művészi kerámiafigurákban, amelyek vélhetőleg istenségeket ábrázolnak, de minden bizonnyal kultikus célt szolgálnak.
Források:
László Gyula 1979: "Emlékezzünk régiekről..." A Kárpát-medence egykori népeinek története s a magyar honfoglalás. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest
Budapest Történeti Múzeum - Újkőkor
Fekete Mária: Gondolatok egy neolitikus idoltípus ürügyén.
Fekete Mária: A zöld folyosók és az emberi civilizáció. Gondolatok a Kárpát-medence neolitikus falvairól és civilizációiról.
Szobrot a Lúdvári Vénusznak! - Trogmayer Ottó nyolcezer éve. Interjú Trogmayer Ottóval
Trogmayer Ottó: A Lúdvári Vénusz. Ismertető plakát.
Trogmayer Ottó: Amikor az istenek megszülettek.
Világbiztonság - A tiszai kultúra sarlós istene
Világbiztonság - A tiszai kultúra kökénydombi vénusza
Kapcsolódó olvasmányok:
Bende Lívia - Lőrinczy Gábor et al. (szerk.) 2005: Hétköznapok Vénuszai. Tanulmánykötet a Tornyai János Múzeum állandó régészeti kiállítása megnyitása alkalmából. Móra Ferenc Múzeum, Szeged.
Kalicz Nándor 1974: Agyag istenek. A neolitikum és a rézkor emlékei Magyarországon. Corvina Könyvkiadó, Budapest.
Renfrew, Colin 2006: A civilizáció előtt. Osiris, Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése